Ahoy Répaföldiek!

Képzeljétek! A színpad a régi hobbim, azonban valamikor annak is vége lett.

De! Néhány év múlva visszatértem egy előadásra, amit a régi ismerősök és a számtalan ismeretlen játszott. Az előadás valóban profi volt, egy musical, énekelni tudó emberekkel és egészen játszani tudó színészpalántákkal. (Az énektudás igen fontos egy musicelnél, nem? :D És az a jó, ha van, ha az nincs, akkor igen érdekesek ezek a történek, én már csak tudom :D )

Ámbár, ezután egy későbbi előadásukon megváltozott a közönség. A felnőtteket, akik értették a darabot, felváltották a gyermekek. Sajnos az életkor drasztikusan lecsökkent első osztályos gyermekekre. Ez nem is lenne baj, ha nem a Valahol Európában-t játszották volna. *Tüdüüü*

A történetről gyorsan annyit, hogy II. világháború idején játszódik, gyerekekről szól, kik elvesztették otthonaikat, szüleiket, éheznek és nem találnak menedéket a bombázások, sőt még az őket üldöző lakosság elől sem. Szomorú, megrázó történet és olyan szörnyűségekről is szólnak a dalok, amiknek nem lett volna szabad megtörténnie a gyerekekkel.

Ez az egész hangos-durva és fájó történet egyszerre a legvidámabb matinévá lépett elő. A szereplők nevei hirtelen a legviccesebb dolgok lettek, az, hogy valaki meghalt és elvették a cipőjét még az előzőnél is viccesebb volt és néhány dalra táncolgattak a kicsik a székükön, mintha egy csuda jó történetben lennének.

A baljós légkör elszállt, a szereplők a színpadon megijedtek a nem várt fogadtatástól és mi, nézők sem tudtok maradéktalanul élvezni az előadást,  miközben csacsogtak-nevettek és táncikáltak a gyermekek.

Egy valamit azért igen jól csináltak. A végén olyan lelkes tapsvihar és üdvrivalgás fogadt a a meghajlásnál a színészeket, amit csak ritkán lehet hallani. Annyi lelkesedés áradt a gyermekekből, hogy az egyszerűen hihetetlen. Bár, a történetet nem értették és nem nekik szolt.

A tanulság az, hogy bármennyire is jó egy színdarab, ha nincs meg a megfelelő közönsége, még egy szereplő fájdalma is a legviccesebb dolog lesz, egy elsős kislány szemén keresztül.

Kimenetelnél így értékelték a gyermekek az előadást:- Én sokat nevettem,  -Én végigröhögtem az egészet., - Én meg végig szoptam az ujjam.

Szóval, az értő közönséget megkaptuk, és köszönjük ezt a rettenetesen furcsa élmény, amit csak az ilyen picik okozhatnak. :)

További szép napot.

 Viszlát! :D

A Kezdetek

Ahoy Répaföld lakói!

Ez egy szokványosan-nem szokványos blog lesz, mit bárki írhatna, de mégsem. Életeket mesél el, történetek hoz a nagyvilágból és vélhetőleg megszerettet veled néhány dolgot, ámbár másokra a figyelmedet is felhívja.  Kérlek, tekints el a zárkózottságtól és nyiss a világ felé, lásd meg a csodát és élj a mának. (Hm, ennyi klisé egy mondatban? Nem lesz sok? :D )

Szóval, a blog be fogja járni a gasztronómia bugyrait, fel fog mászni a fantáziád határai fölé és még a csillagokat is lehozza az égről, ha éppen a kedves írónak ilyesfajta gondolatai támadnak.

Mindenesetre, szeretettel látlak itt és csak azt szeretném, hogy egy kicsit kikapcsolódj az egész napos rohanás után. Remélem, elérem ezt a célom, és talán még néhány dologban segíteni is tudok majd neked.

Ez a pár sor szerintem elég is így kezdésnek.  A történet úgy is csak ezután kezdődik. :D

Viszlát, no!